2012. március 26., hétfő

Virslis leves

Néhány napja borzasztóan megkívántam a virslit, mert már talán évek óta nem ettem. Tudom, hogy nem a legegészségesebb választás, de nem tudtam küzdeni a csábítása ellen. Fincsi levest főztem belőle és cseppet sem bánom, hogy nem álltam ellen a kísértésnek. :)

Hozzávalók:
2 szál póréhagyma
2 evőkanál olívaolaj
2 db virsli karikákra vágva
2 szál zeller apróra vágva
2 dl vörös lencse
2 babérlevél
2 gerezd fokhagyma apróra vágva
2 db hajában főtt krumpli
2 liter víz
vegeta, só, bors ízlés szerint
csipetnyi rozmaring


Igen egyszerű megjegyezni az arányokat, mert mindenből kettő kell. :) és két személy kiválóan jóllakik belőle, sőt, szerintem három is.
Fonnyasszuk meg a hagymát az olívaolajon majd adjuk hozzá a karikára vágott virslit és pirítsuk együtt egy kis ideig. Dobjuk bele a zellert és a kockára vágott főtt krumplit, adjuk hozzá a mosott lencsét majd legvégén a fokhagymát, kevergessük fél percig majd engedjuk fel vízzel. Ízesítsük vegetával, rozmaringgal, sóval és borssal, dobjuk bele a babérlevelet, majd addig főzzük, míg a lencse puha nem lesz. Ha esetleg nagyon elforrna a víz, akkor természetesen pótoljuk. Tálalásnál adhatunk hozzá tejfölt, de egyáltalán nem fontos. Nyammmmmmm!

1 megjegyzés:

  1. mmmmm! ha jól megnézzük, hogy mi van a virsliben, akkor akár gluténmentes is lehet. :-)

    VálaszTörlés